Hajrá! Már nem sok hiányzik!

Kedves Érdeklődők és Támogatók!
A Civil Mozgalom a célegyenesbe érkezett.

CSAK 46 JELÖLT 17194 DARAB AJÁNLÓSZELVÉNYE HIÁNYZIK AHHOZ, HOGY AZ ORSZÁGBAN MINDENHOL SZAVAZHASSANAK RÁNK.
Tegnap a nagykőrösi jelöltünk, Köteles Lajos is leadta az ajánlószelvényeit. Csak így tovább, még 47 jelölt kell!
5 nappal ezelőtt.

Egyik Győr-Moson-Sopron megyei jelöltünk, a kapuvári választókörzetben induló Bozsvári István már leadta a szükséges ajánlószelvényeket.
6 nappal ezelőtt.

 
Torma Lajosn

Nőnapi Guinness-rekordkísérlet!

A nőnap hazánkban az 1900-as évek kezdete óta emlékeztet arra, hogy a társadalomban milyen fontos szerepet töltenek be a leányok, asszonyok, anyák. Ahogyan az elmúlt években a közhangulat puskaporossá vált, az emberek pedig egyre letargikusabbá, úgy váltak színtelenebbé ünnepeink, emléknapjaink is. A Civil Mozgalom szerint itt az ideje, hogy új arcok alakítsák a közéletet, és itt az ideje, hogy végre a nők is több szerepet vállalhassanak sorsunk alakulásában. Meg szeretnénk mutatni, hogy a társadalmi összefogás olyan természetesnek tűnő kapcsolatokon alapul, mint a családi bizalom és a férfi–női együttműködés. A jól működő magánélet a sikeres munkavégzés gyökere: vissza kell állítani az ember egymás iránti bizalmát és tiszteletét, örülnünk kell egymásnak, hogy örömet okozhassunk. A közös munkát és összefogást 2010. március 8-án egy Guinness-rekordkísérlettel szeretnénk szimbolizálni. A nőnap alkalmából a főváros legnagyobb tere, a Hősök tere egy időre a Hős-nők terévé válhat! Legalább ezer hölgyet várunk, hogy párja vagy egy barátja egy szál virággal köszönthesse a Béke lovaskocsija előtt, s ezzel indítsunk útjára egy új, független, civil gondolkodást. A választáson induló szervezetek közül a Civil Mozgalomban van a legtöbb hölgy – mégpedig jelöltjeik 40%-a. Ezért is érzik testhezálló feladatnak a Guinness-rekordkísérlet felkarolását. Várunk minden hölgyet és férfit, aki hisz a hagyományos értékekben, és részt venne velünk a közös ünneplésben! Március 8., hétfő, Budapest, Hősök tere, 16–18 óra. Ünnepeljünk együtt!  ...
 
Hajrá! Már nem sok hiányzik!

Kedves Érdeklődők és Támogatók! A Civil Mozgalom a célegyenesbe érkezett.

MÁR CSAK 46 JELÖLT 17194 DARAB AJÁNLÓSZELVÉNYE HIÁNYZIK AHHOZ, HOGY AZ ORSZÁGBAN MINDENHOL SZAVAZHASSANAK RÁNK.

Kérjük segítsetek az alább látható jelölteknek ahhoz, hogy valamennyien összegyűjtsék a 750 kopogtatócédulát! Ennyi hiányzik ahhoz, hogy a politikai pártok, a jobb- és baloldalon kívül lehessen végre szavazni egy olyan szervezetre is, amely nem megosztani, hanem összekovácsolni szeretné a magyar nemzetet. Támogasd és segítsd a Civil Mozgalom jelöltjeit!

BUDAPEST

Komáromi Mátyás
BUDAPEST IV.ker. - 05. sz. választókörzet
1 375 750
Szóláth József
BUDAPEST IV.ker. - 06. sz. választókörzet
1 375 750
Gréczi Zoltán
BUDAPEST IX.ker. - 12. sz. választókörzet
1 375 750
Hargitai Márta
BUDAPEST IX.ker. - 13. sz. választókörzet
1 375 750
Bognár Kornél
BUDAPEST XV.ker. - 23. sz. választókörzet
1 375 750
Nagy József
BUDAPEST XVI.ker. - 24. sz. választókörzet
1 375 750
Mikecs Lilla
BUDAPEST XVII.ker. - 25. sz. választókörzet
1 375 750
Horváth István
BUDAPEST XX.ker. - 29. sz. választókörzet
1 375 750
Dobos Andrea
BUDAPEST XXI.ker. - 30. sz. választókörzet
1 375 750
Szöllősi Ildikó
BUDAPEST XXI.ker. - 31. sz. választókörzet
1 375 750

BARANYA

Ádám Csaba
PÉCS - 01. sz. választókörzet
1 375 750
Néma József
PÉCS - 02. sz. választókörzet
1 375 750

BÁCS-KISKUN

Gyöngyösi Sándor
TISZAKÉCSKE - 03. sz. választókörzet
1 375 750
Dr. Réczi László
KISKUNFÉLEGYHÁZA - 5. sz. választókörzet
1 375 750

BÉKÉS

Debreczeni Lajos
BÉKÉS - 03. sz. választókörzet
1 375 750

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN

Horváth Rita
MISKOLC - 01. sz. választókörzet
1 375 750
Zsoldos Lajos
MISKOLC - 04. sz. választókörzet
1 375 750
Farkas Anett
SZERENCS - 11. sz. választókörzet
1 375 750

CSONGRÁD

Knipf Róbert
SZEGED - 02. sz. választókörzet
1 375 750

FEJÉR

Szaksz Ferenc
DUNAÚJVÁROS - 03. sz. választókörzet
1 375 750
Péteri Cecília
MÓR - 05. sz. választókörzet
1 375 750

GYÕR-MOSON-SOPRON

Véber József
CSORNA - 05. sz. választókörzet
1 375 750

HAJDÚ-BIHAR

Hunyadi László
DEBRECEN - 01. sz. választókörzet
1 375 750
Mórucz Szilvia
DEBRECEN - 02. sz. választókörzet
1 375 750

HEVES

Laboda Csaba
EGER - 01. sz. választókörzet
1 375 750
Fehérné Kolozsvári Katalin
GYÖNGYÖS - 03. sz. választókörzet
1 375 750

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK

Szemők György
SZOLNOK - 03. sz. választókörzet
1 375 750
Juhász Sándor
SZOLNOK - 04. sz. választókörzet
1 375 750

KOMÁROM-ESZTERGOM

Szabó Julianna
TATABÁNYA - 01. sz. választókörzet
1 375 750
Rózsa Dalma
TATA - 02. sz. választókörzet
1 375 750

NÓGRÁD

Balogh Béla
SALGÓTARJÁN - 01. sz. választókörzet
1 375 750
Aradi Tamás
BALASSAGYARMAT - 04. sz. választókörzet
1 375 750

PEST

Rajnai Henrik
GÖDÖLLÕ - 04. sz. választókörzet
1 375 750
Dr. Diószegi Gábor
SZENTENDRE - 11. sz. választókörzet
1 375 750
Dankó Géza
SZIGETSZENTMIKLÓS - 12. sz. választókörzet
1 375 750

SOMOGY

Tóth Sándor
KAPOSVÁR - 01. sz. választókörzet
1 375 750
Ratasics János
KAPOSVÁR - 02. sz. választókörzet
1 375 750

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG

Seres Mária
NYÍREGYHÁZA - 01. sz. választókörzet
1 375 750
Dr. Csokonay Péter
NYÍREGYHÁZA - 02. sz. választókörzet
1 375 750

TOLNA

Szabó László
SZEKSZÁRD - 01. sz. választókörzet
1 375 750
Kovács János
BONYHÁD - 03. sz. választókörzet
1 375 750

VAS

Szabó Erika
KÕSZEG - 03. sz. választókörzet
1 375 750

VESZPRÉM

Nagy Zsolt
VESZPRÉM - 06. sz. választókörzet
1 375 750
Kampós Zoltán
VESZPRÉM - 07. sz. választókörzet
1 375 750

ZALA

Barasits Zsuzsanna Erzsébet
ZALAEGERSZEG - 01. sz. választókörzet
1 375 750
Magyar Anna
LENTI - 04. sz. választókörzet
1 375 750

Keresés település szerint
Megye: Település:

Keresés választókörzet szerint
Megye: Település:



Kik vagyunk?
Kik vagyunk?
Egyszerű polgárai Magyarországnak: lakatosok, mérnökök, kereskedők, gazdák, művészek, diákok, tanárok, ápolók, orvosok és nyugdíjasok...

Civilek, akik megunták, hogy az élősködő pártok döntsenek a fejük felett a sorsukról – ellenük.

Civilek, akiknek semmi köze a jelenlegi hatalomhoz.

Civilek vagyunk, akiknek elege lett a politikusok mutyizásából, a korrupcióból és az ország kirablásából.

Húsz évvel ezelőtt azt hittük, hogy eljött az a kor, amikor a jog és a törvény egyformán vonatkozik mindenkire, de sajnos tévedtünk. A pártemberek és baráti körük ma is büntetlenül megtehetnek bármit, tartozzanak bármelyik oldalhoz.

De ebből elég volt!

Kopogtatócédula gyűjtőhelyek

Arra kérünk mindenkit, hogy az ajánlószelvényére a saját választókörzetében induló Civil Mozgalom jelölt nevét írja fel! Alább megtekinthető a kitöltési minta!


Kopogtatócédula gyűjtési helyszínek
Válassza ki a megyét:


Állandó gyűjtési helyszínek:


IRODÁK

BUDAPEST


A Civil Mozgalom országos központja:
Cím: 1095 Budapest, IX ker. Mester utca 30-32. I. emelet
Telefon: 06-70/394-5700
Telefon/Fax: 06-1/210-1173
E-mail: cmiroda@gmail.com


SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE

Megyei iroda:

Cím: 4400 Nyíregyháza, Bessenyei tér 3-4. V. emelet 1.
Telefon: 06-42/786-785
Telefax: 06-42/310-739
E-mail: civilmozgalom@gmail.com


KAPCSOLATOK:

Budapesti vezető:
Szöllősi Ildikó
E-mail: civil.sz.ildiko@gmail.com
Telefon: 1/277-1074 és 70/275-9753


Megyei vezetők

Baranya:
Néma József
E-mail: miniepszer@t-online.hu
Telefon: 72/371-532 és 70/3844-538

Bács-Kiskun
Ván Jenő
E-mail: vanjeno@mailbox.hu
Telefon: 20/936-9703

Békés

Debreczeni Lajos
E-mail: debreceni.956@gmail.com
Telefon: 20/960-7056

Borsod-Abaúj-Zemplén
Szanyi László József
E-mail: papo42@freemail.hu
Telefon: 30/856-9305

Csongrád
Knipf Róbert
E-mail: robert.knipf@moraagro.com
Telefon: 30/515-6077

Fejér
Fekete Szabolcs
E-mail: cm.fszabolcs@gmail.com        
Telefon: 30/959-2345

Győr-Moson-Sopron
Sándor Tünde
E-mail: stunde2@gmail.com   
Telefon: 96/824-943 és 70/364-7641

Hajdú-Bihar

Mórucz Szilvia
E-mail: moruczszilvia@gmail.com
Telefon: 70/516-4100

Heves
Poprocsi Attia
E-mail: attilapoprocsi@gmail.com   
Telefon: 70/427-1216

Jász-Nagykun-Szolnok
Juhász Sándor
E-mail: papomen@freemail.hu
Telefon: 56/420-956 és 30/390-1456

Komárom-Esztergom
Szabó Julianna
E-mail: szalianna@freemail.hu
Telefon: 34/741-060 és 30/693-6628

Nógrád
Aradi Tamás
E-mail: athomas76@freemail.hu
Telefon: 20/929-7870

Pest megye

Dr. Nagy Marianna
E-mail: antidiszkriminacio@gmail.com
Telefon: 20/472-7001

Somogy
Beke Sámuel
E-mail: sbeke23@gmail.com
Telefon: 30/204-5500

Szabolcs-Szatmár-Bereg
Polgári Erika
E-mail: polgarierika@freemail.hu
Telefon: 42/475-164 és 20/929-2804

Tolna
Szabó László
E-mail: jackdani2@freemail.hu
Telefon: 74/445-147 és 70/455-1671

Vas megye
Óvári Árpád
E-mail: arpadovari@gmail.com
Telefon: 20/958-1580

Veszprém
Tóth Kata
E-mail: kata7011@gmail.com
Telefon: 70/517-3533

Zala
Gedei József
E-mail: gedeij@yahoo.com
Telefon: 70/394-5694

Legfrissebbek

Aktuális események

Budapest, Hősök tere
2010. március 08.
Hősnők tere – Guinness-rekordkísérlet

Miskolc-belváros
2010. február 19.
Miskolc - Kocsonyafesztivál - CM megyei csapattalálkozó

Budapest, Kossuth tér
2010. február 15.
Parlamenti kirándulás

Budapest IX. ker. Mester u. 30-32. I. emelet
2010. február 12.
Jogi ismertető

Budapest
2010. február 06.
Országos jelölttalálkozó


Idézet

Morus Tamás

A kormányzás gazdag emberek összeesküvése annak érdekében, hogy a közjó nevében szerezhessék meg, amire szükségük van.


Hasznos olvasnivalók

Eseménynaptár