Gyaloglás a semmiért

2012.02.14. Civil Mozgalom

Nagyon régen nem sírtam már, pedig lett volna miért nagyon sokszor! De erősnek tartom magam, aki nem mutatja ki az érzelmeit, mert az ebben az országban nem praktikus...
Ma sírtam bánatomban, szégyenemben és tehetetlenségemben.

Budapest határában csatlakoztunk a Munkát, kenyeret menethez, és innen gyalogoltunk végig a városon. A járdán, mert így szólt az utasítás.
A járda sehol nem volt rendesen letakarítva, a messziről jött emberek fáradt lábát igencsak próbára tette az alattomos csúszós jég és a kisebb-nagyobb hóbuckák.

Legelső volt az öcsém Imi, aki fáradhatatlanul menetelt. A csatlakozó emberek a menet végére araszoltak - köztük én is - hiszen azok a hősök mentek elől, akik már Miskolctól gyalogoltak. Lankadatlanul diktálták a tempót, hogy tartani tudjuk a forgatókönyvben leírt időpontokat.
Ahogy beértünk az Örs vezér térre, már vártak bennünket az újabb csatlakozók.

Volt nagy öröm, hiszen barátok, ismerősök találkoztak és bizakodva mentünk tovább. Nem voltunk túl sokan, de élt a remény, hogy folyamatosan jönnek majd az emberek...
Nem jöttek! Álltak a járdán, a megállókban, volt aki integetett, volt aki fényképezett, volt olyan is aki káromkodott, de nagyon sokan csak „bámultak” szinte üveges tekintettel.
Hogy emeljük a hangulatot és növeljük a létszámot, a nálunk lévő megafonba folyamatosan kiabáltuk a különböző jelszavakat:
Munkát, kenyeret!
Tisztességes béreket!
Csatlakozzatok!
Tiszta kezeket a parlamentbe!

Volt is pár ember aki közénk állt, de még mindig nem voltunk elegen...
A Stadionoknál volt egy fél órás pihenő, és akkor végre odamehettem a testvéremhez.
Nagyon fáradt, elgyötört volt, és fájt a lába. Begörcsölt a vádlija. Egy menetelő megpróbálta kimasszírozni, kevés sikerrel. Más valaki hozott egy szem gyógyszert, amit Imi gyorsan bekapott, meg sem kérdezve mi ez, mert annyira szerette volna, ha elmúlnak a fájdalmai.

Annyira feszült volt, hogy még beszélgetni sem tudtunk, mert tele volt a feje azokkal a gondolatokkal, amik foglalkoztatták egész úton.
Persze gratulálók is jöttek szép számmal, akikhez természetesen kénytelen volt szólni.
Büszke is volt, hogy elérte, egy csomó ember indul el a parlamenthez azért a követelésért, ami az ő fejében fogalmazódott meg és kelt életre.
Aztán elindultunk!

Már csak pár ember csatlakozott hozzánk különböző helyeken, és miután gyakorlatilag kettesével mentünk, ez soknak is tűnt, hiszen a sor hosszú volt.
Elértük az Alkotmány utcát, ahol már látszott: várnak bennünket! Nem tudtuk megállapítani mennyien, de reménykedtünk, több tízezren lesznek, mert mindenki osztogatta a szórólapokat, ami az eseményre hívta a budapestieket.
Beértünk szép lassan az Alkotmány utcába. Itt már elfoglalhattuk az egész utcát, és az MSZP aktivisták beálltak a menet elejére egy széles Munkát, kenyeret! felirattal, ami mögött az úttest szélességében sok ember vonulhatott.

Aztán elértük az Alkotmány utca majdnem elejét, ahol a felállított színpad volt, ahol három fiatal tartott egy transzparenst, amin ez állt:
Először megtűrnek téged, aztán nevetnek rajtad, később harcolnak ellened, majd győzöl! MSZP

Na, ekkor elsírtam magam, mert abban biztos vagyok, hogy a testvérem soha nem akarta, hogy az MSZP győztes párt legyen. Ő soha nem politizált, nem is érdekelte a politika, szerinte is az összes politikus hazug.
Az, hogy a segítségüket kérte, egyfajta kétségbeesésnek is betudható. Kérte ő a Jobbik segítségét is, hiszen a baráti körében van olyan, aki a Jobbik tagja, és rendes ember. Mint ahogy minden szervezetben van ilyen és olyan ember is. Hiszen ettől kerek a világ.

A Jobbik nem állt a kezdeményezése mellé, mert arra a kérdésre, hogy lesz-e a menetben cigány, az öcsém azt válaszolta: miért ne lehetne, hiszen őket is érinti ez a probléma, amit a kormány okozott az országnak.
Miután egy ilyen kezdeményezéshez pénz kell, szervezés és médiakapcsolat, ezekkel pedig Imi egyikkel sem bírt, így hát megkereste az MSZP-t, akik Gyurcsány avasi turnéját követően rögtön látták benne a lehetőséget.

Mi, akik nyitott szemmel járunk a világban, tudjuk, hogy az MSZP-nek bőven volt ideje és lehetősége arra, hogy megvédje a kisembereket, de annyira ők sem sietettek a segítségünkre.
Akkoriban egyik képviselőjük sem emelte fel a szavát, amikor a saját illetményükről szavaztak, hogy uraim ez már kicsit sok akkor, amikor az ország ilyen nagy bajban van.
Senki nem állt fel, hogy én ebben nem veszek részt, de nektek sem engedem, hogy tönkre tegyétek az hazámat!

Az igaz, hogy most közülük páran nagyjából végiggyalogolták ezt a 200 km-t, és talán emiatt majd más szemmel nézik a szegényebb réteget. De ezt az akciót akkor sem lehet elkönyvelni MSZP sikernek, mert ez az ő szégyenük is.
A menetben résztvevő MSZP-sek magánszemélyként ugyan sikeresek voltak, talán még hősök is, akik ebben a zord időben ennyit mentek, kitéve magukat az időjárás viszontagságainak. De mint politikusok ők maguk is megbuktak! Megbuktak ők is, ahogy az összes politikus az elmúlt 22 év alatt, mert hagyták így lezülleszteni a hazánkat. Engedték, és még szították a gyűlöletet is az emberekben, a másik ellen.

Sírtam, mint egy gyerek, mert éreztem, ebben a menetben az öcsém csak egy eszköz volt, hogy a végleg elveszett népszerűségüket megpróbálják ezzel is visszaszerezni.
De emberek! Emlékezzünk csak vissza az Orbán előtti időkre: akkor sem figyeltek azokra, akik kiestek a szociális háló hatalmas lyukain. Egy tál meleg étel az éhenhalásra elég, de az emberi élethez kevés.

A kisembereknek is joguk van a minőségi élethez! A szégyen az, hogy ezért egy csoportnak fázva és szenvedve egy hetet kell gyalogolni, hogy egyáltalán ezt észrevegyék!
A másik okom a sírásra a közömbösség volt! Az egész rendezvényen kb. 2.000 ember lehetett, és ezek zöme vidékről jött fel az öcsém miatt.
Budapesten mindenki jól él? Mindenkinek megfelel a kormány munkája? Mindenki meg van elégedve a fizetésével? Vagy csak ennyire futja, hogy a neten harcolunk és járatjuk a szánkat?
Ezen gondolkozzon mindenki! És természetesen azon is, hogy tényleg csak két rossz közül lehet csak választani a kevésbé rosszat, vagy találunk végre egy arany középutat?