Feliratkozás a hírlevélre
 Név
 E-mail

Az elmaradt élőlánc helyett még minket büntettek…
2011.09.18. Civil Mozgalom

A képviselők költségtérítéséről szóló népszavazási kezdeményezés „kitrükközése” és csúfos végjátéka miatt sok aláírásgyűjtő társammal szerettünk volna csendesen demonstrálni - ám a háromszáz ember részvétel meghirdetett rendezvényt a rendőrség megtiltotta

– A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, ha a kormányzat - a hatóságok útján - mondvacsinált okokkal, valós törvényi indokok nélkül, politikai alapon akadályozza az emberek vagy a civil szervezetek alkotmányos jogainak érvényesülését, jelen esetben a gyülekezés jogát – fogalmazott közleményében Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának akkor még ellenzékben lévő fideszes elnöke 2009. júliusában.

– A Fidesz kiáll a Seres Mária vezette Civil Mozgalom (CM) jogai mellett - közölte azzal a rendőrségi határozattal kapcsolatban, amellyel megtiltották a mozgalom parlament köré szervezett élőláncát. A Gyurcsány-Bajnai-korszak egyik legnagyobb bűne, hogy az emberek legalapvetőbb szabadságjogait sorozatosan semmibe veszi, súlyosan rombolva ezzel a magyar demokráciát és a jogállamiságot - vélekedett az emberi jogi bizottság akkor még ellenzékben lévő elnöke.

A képviselők költségtérítéséről szóló népszavazási kezdeményezés „kitrükközése” és csúfos végjátéka miatt sok aláírásgyűjtő társammal szerettünk volna csendesen demonstrálni - ám a háromszáz ember részvétel meghirdetett rendezvényt a rendőrség megtiltotta. Indok: a forgalom akadályozása, mely során sérül a megmozduláson részt nem vevők mozgásszabadsága.
Az élőlánccal tiltakozni szerettünk volna a parlament az alkotmánybíróság azon döntése ellen, amellyel elutasították a képviselők költségtérítéséről szóló népszavazás megtartását – amihez több mint 600 ezer adta az aláírását.

A rendőrségi határozattal szemben a Fővárosi Bírósághoz fordultam, de ahelyett, hogy az alaptalan indoklás miatt megsemmisítette volna a határozatot, a végén még nekem kellett az eljárási díjat megfizetni. Vagyis az alkotmányellenesen elutasított rendezvény megtartása helyett még 17.500 forintot be kellett fizetni!

A példátlan jogsértésre pedig a szokásoktól eltérően sem a sajtó, sem az egyéb „jogvédő” és „emberi jogi” szervezetek vagy bizottságok nem reagáltak semmit. Számomra ez volt az esemény legkeserűbb tanulsága, hiszen 600 ezer ember akaratát és jogait taposták sárba – és mindezt tökéletes csendben tudták végrehajtani, anélkül hogy rajtunk kívül bárki is felemelte volna a hangját...

Seres Mária

Megjegyzés:
A fotó a gyermek-élőlánc rekordkísérleten készült a Kossuth téren 2011. májusában. Akkor 13 000 gyermek fogta körbe a Parlamentet.