Feliratkozás a hírlevélre
 Név
 E-mail

Pata-csata helyett
2011.06.02. Civil Mozgalom

A növekvő létszámú, de nagyarányú munkanélküliséggel küszködő cigányság társadalmi integrációja évtizedek óta megoldatlan kérdés, amelynek aktualitása folyamatosan növekszik. A kormány eddigi lépései alapján úgy tűnik, egyértelműen a szakképzés általi munkavállalást és a közmunkát preferálja a romák felzárkóztatásának csatornáiként. Miközben a kormány romaprogramjának intézkedései valódi előrelépést jelenthetnének a cigányság integrációjában, az életbe lépő, alapvetően a szegényeket terhelő új törvények (álláskeresési járadék időtartamának csökkentése, az iskolalátogatási korhatár csökkentése, a segélyek összegének maximalizálása, illetve a hamburgeradó terve) paradox módon az ellenkező irányba hatnak.
A helyi önkormányzatokra nehezedő terhekről, a közös felelősség szellemében írt Seres Mária Mátraverebély polgármestere és Csemer Csaba önkormányzati képviselő Nyílt levelet. 

Kedves Polgármester társaim!

Felháborító és nem hagyható szó nélkül az az alattomos módszer, ami erős média támogatottságot élvezve elsősorban a kistelepülések életét végképp megkeserítheti.
Persze csak akkor, ha hagyjuk.
Gyöngyöspata fogalommá vált néhány nap leforgása alatt. Annak ellenére, hogy azt sem tudjuk, igazán mi történt, mi történik a településen, mindenki attól retteg, hogy a probléma nem lokalizálható, és mint a tinta az itatóson, elkezd terjedni, s ki tudja mi állítja meg.

Településvezetőként nap mint nap szembesülünk a pénztelenségből eredő problémákkal, látjuk és szomorúan vesszük tudomásul, hogy immár nem szegénységről beszélünk, hanem sok esetben nyomorról, melynek kezelésére már az anyagi erőforrás sem elégséges. És tapasztaljuk azt is, hogy az emberek végső elkeseredésükben milyen könnyen egymásnak tudnak ugrani.
Persze csak akkor, ha hagyjuk.

Hallgatjuk a panaszokat, csitítjuk a lakosságot, igyekszünk tompítani a feszültségeket, és akkor megjelennek valakik, akik önző politikai érdekek mentén elkezdenek provokálni, és nem érdekli őket, hogy lesznek-e áldozatok, s ha igen kik és mennyien. Most éppen Gyöngyöspata a „színtér”, de lehet, hogy holnap Mátraverebély, Ópályi vagy talán Sajólád lesz.
Persze csak akkor, ha hagyjuk.

Kedves Polgármester társak!

Mutassunk ellenpontokat a gyöngyöspatai történésekkel szemben. Olyan tényeket, amelyek határainkon belül és kívül is bárkit meggyőznek arról, hogy sok helyen az országban a kisebbség és a többség nemcsak együtt tud, hanem együtt is akar cselekedni a közös érdekek mentén.
Közös felelősségünk, hogy ne engedjük eluralkodni a káoszt, hanem erősítsük egymást is abban, hogy vannak eszközeink és tudjuk kezelni a helyzetet.

„Én nem így képzeltem a rendet” – írta József Attila Levegőt! című versében úgy 80 évvel ezelőtt – és csatlakozhatunk hozzá most, 2011 tavaszán. – Emberek, nem vadak – elmék vagyunk! – kiáltja a költő.
Ne hagyjuk hát, hogy összeugrasszanak bennünket. Ebben számítunk az együttműködésükre.

Levelünk függelékeként arról olvashatnak egy listát, hogy mi az, amit Mátraverebélyen az utóbbi hónapokban tettünk a problémák megoldása és a békés együttélés érdekében. Kérjük, Önök is küldjék el nekünk, hogy milyen pozitív lépéseket tettek és tesznek. (cím:polgarmester@matraverebely.hu) Szeretnénk ezeket a hazai és a nemzetközi sajtónak is továbbítani, hogy ne csak a végleteket közvetítsék, mert sajnálattal tapasztaljuk, hogy a vidék pozitív történései rendre kimaradnak a hírekből.
Csak egy-egy katasztrófa, tragédia, média-hecc, vagy éppen a nevetségessé tétel kapcsán jut nekünk hely a sajtóban. Van 40-50 gazdag, milliárdokkal dobálózó (és közben persze végzetesen eladósodott) önkormányzat, ami uralja az országos média-felületeket is, annak ellenére, hogy nekik hetente telik önkormányzati újságokra milliókért – persze az adófizetők pénzén.
Várjuk azok levelét és jelentkezését, akik az egysíkú média tájékoztatás megtörése, és a vidéki települések ellehetetlenítésének megakadályozása érdekében hajlandóak az összefogásra és a tevőleges együttműködésre. (cím:polgarmester@matraverebely.hu)

A médiától pedig elvárjuk a többirányú és hiteles tájékoztatást. Az új Médiatörvény szellemiségével egybevág az a jogos igény, hogy ne csak az elrettentésnek biztosítsanak óriási felületet, hanem számoljanak be a pozitív történésekről és az eredményeinkről is.
Hiszen egy gyöngyöspataihoz hasonló ügy kapcsán a média felelőssége jóval nagyobb, mint azt a gyanútlan hírfogyasztó gondolná – és ezzel tisztában kell lenniük a hírszerkesztőknek is. Ha a szellemet kiengedik a palackból, onnantól a helyi önkormányzat elveszti az uralmat a helyzet felett, és csak a szerencsén múlik, hogy milyen áldozatokkal ússza meg a szűkebb és tágabb lakóközösség. És ne feledjük: ehhez minden településen elég egy-két „felhergelhető” személy vagy csoport, ami bárhol akad. Vagyis senki nem gondolhatja azt, hogy ilyesmi náluk nem történhet meg – tehát: senki nincs biztonságban.

Zárógondolatként talán annyit, hogy Noét nem az tette naggyá, hogy tudta az özönvíz eljövetelének tényét, hanem hogy időben elkezdett bárkát építeni.
Várjuk mindazok leveleit, akik hozzánk hasonlóan, vagy akár egészen más módon építik a „bárkát”, illetve építik a hidat azok közé, akik valóban el akarnak érni egymáshoz, és nem csak beszélnek róla.

Seres Mária - Mátraverebély polgármestere , a Civil Mozgalom vezetője          

Csemer Csaba - Önkormányzati képviselő, cigánypasztorációs önkéntes

A  függelék elolvasható a www.matraverebely.hu honlapon.